Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
 

 

 A kommunizmus 7 csodája

 

 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 



 Dokumentumfilm
a rendőri brutalitásról
(2006. október 23.)

 

 
Számláló
Indulás: 2007-12-22
 
A Jövő Szövetsége



 

 
Megyei Választmány

 

A Fidelitas felépítése

 

A Fidelitas három szerveződési szinten működik, úgymint helyi, megyei és országos. A helyi szervezetek az adott településen élő, dolgozó vagy tanuló Fidelitas-tagokat fogják össze. Minden tagnak csoport-tagnak is kell lennie valahol, közvetlenül az országos szervezethez csatlakozni nincs lehetőség.

 

 

Megyei Választmány
A Megyei Választmány feladata a megyében működő csoportok felügyelete, munkájuk szakmai előmozdítása, a közvetlen kapcsolattartás, az elnökség munkájának segítése, illetve amennyiben a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség szabályzatai másként nem rendelkeznek, megyei választmányába tag delegálása. A Megyei Választmány tagjai a megye csoportjainak elnökei, egy alelnöke és a választott küldöttek, valamint a szervezet soraiból kikerülő, az adott megyében csoporttagsággal bíró, választmányi tagsági szándékát kinyilvánító önkormányzati képviselő, a Megyei Választmány kooptálása után.
A Megyei Választmány alakuló ülésén elnököt és alelnököket választ.

 

 

Szedmák Tamás
országos alelnök
megyei elnök

 

 

Szilágyi Pál Ferenc
ügyvezető alelnök

                                    


         

Balogh Zoltán                     Bari Bernadett   
alelnök                             alelnök     

 

         

 Markó Gábor                         Szalai Boglárka
alelnök                               alelnök 


         

                    Patyi Norbert                            Vukmanov Norbert
              
alelnök                                     alelnök 

 

 

                  

 

A következő
eseményünk:

 

--------

 

 
 
Csoport
 
 
Szervezeti felépítés
 
Képviselőink
 
Linkek






 

 

 



 

 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön